Vajon egy nem megfelelő matrac képes hátráltatni a gyermekünk fejlődését? Nagyon is!
A rossz matraccal komoly problémákat okozhatunk
A szivacsot használják leggyakrabban a gyermekágyakhoz és a kanapékhoz is, ezért sok gyerek alszik évekig egy olyan matracon, ami többet árt, mint használ. Pedig pont ebben a korban kell a legjobban odafigyelni, hiszen a fejlődő szervezetnek egyáltalán nem tesz jót az éjszaka alatt elnyomorodott váll vagy az elfeküdt nyak – ezek képesek rossz irányba befolyásolni a növekedést. A rossz fekhely hátfájdalmat, tartásproblémákat és húzódásokat okozhat a gyerekeknél.
Pontosan tudjuk, hogy a babák, illetve a kisebb gyermekek rohamtempóban nőnek, a test növekedése pedig éjjel a leggyorsabb. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az alvás során a megfelelő fekhely biztosítsa a test pihenését, kényelmét, az ízületek és izmok megfelelő megtámasztását. Ha ez elmarad, annak már gyermekkorban következményei lehetnek, de sokszor ide vezethető vissza a felnőttkori rossz tartás, illetve derékfájdalom is. Külön ki kell emelnünk a csecsemőket, kisbabákat. Látszólag rájuk az jellemző, hogy bárhol, bármilyen pozícióban képesek aludni, ami elsőre igaznak tűnhet, ám hosszabb távon káros lehet számukra. A megfelelő fekhely a legkisebbek esetében is fontos a fejlődés szempontjából.
Ezért ha ágyat vagy matracot tervezel venni a csemetédnek, ne szúrj ki azzal vele, hogy spórolsz a fekhely árán. Legalább egy minőségi fedőmatracot szerezz be a gyerek ágyához, ha a matraccsere nem lehetséges. Rengeteget jelenthet számára, nem beszélve arról, mekkora jelentősége van annak fényében, hogy csemeténk hogyan fog teljesíteni az iskolában. Felnőttként sem vehető észre azonnal, ha a rossz matrac miatt vagyunk fáradtak, ezt sokszor a kicsik sem érzékelik. Egyszerűen csak gyengébb teljesítményre lesznek képesek, gyakrabban válnak fáradttá, enerválttá. Szóval nem éri meg ezt a részt elhanyagolni a gyerekek hálójában.
Milyen gyermek- vagy ifjúsági matracok közül választhatunk?
A vásárlás előtt érdemes informálódni, megnézni a kínálatot. Fontos, hogy a gyermek magasságához és súlyához igazítsuk a fekhelyet, de a levehető és mosható huzat is lényeges szempont a kicsiknél, hiszen így lehet hosszabb távon higiénikus és egészséges alvási körülményeket teremteni. Jó, ha tudjuk: az antibakteriális, antiallergén habok megjelenésével egészségesebb, korszerűbb, légáteresztőbb alapanyagok is rendelkezésünkre állnak.
A Matrac Király kínálatában többféle modell közül lehet választani, ráadásul kiváló árakon. A Bambi Eco gyerekmatrac egy nyolc centi vastag, félkemény modell, ami kialakításának köszönhetően biztosítja a rugalmas alátámasztást. A szerkezetében lévő PUR hab előnye, hogy rugalmas, könnyű, illetve kiemelkedő légáteresztő képességű – ezt a rácsszerkezetének köszönheti. Hogy miért fontos a jó szellőzés? Mert így a gyermek légzése megnyugszik, egyenletessé válik, ez pedig hozzájárul a pihentető, mély alváshoz.
A Bambi Plus esetében szintén nyolc centis vastagságról, illetve félkemény kialakításról beszélhetünk. A matracot HR hideghab, valamint egy feszes kókuszréteg alkotja, ez biztosítja a formakövetést, rugalmasságot, légáteresztést, szellőzést és nedvességelvezetést. A huzata a higiéniai elvárásoknak megfelelően levehető, illetve mosható.
Egy centivel vastagabb modell a Bambi Extra. Ez a matrac már nagyobb gyermekek számára is jó választás, hiszen a rugalmasság és a kényelem megőrzése mellett strapabíró és tartós is a kialakítás. A termék feszességét a kókuszrost matracmag biztosítja. A matrac jól viseli a változásokat, így a gyermek növekedését is.
A Student ifjúsági habmatrac kifejezetten iskolás korú gyermekek számára készült, mely 13 cm magas és eltérő keménységű komfortoldalakkal rendelkezik. A gyerekek súlya gyarapszik ahogy nő, ilyenkor a matrac megfordítható és a keményebbik oldal ebben az esetben is tökéletes alátámasztást biztosít. A két réteg között elhelyezkedő légcsatorna megfelelő rugalmasságot és átszellőzést nyújt. A matracot alkotó prémium minőségű HR hideghab biztosítja a pontos nyomáselosztást a kulcsfontosságú területeken. pl. Fej, váll, csípő. Külsőp huzata levehető, mosható, antiallergén aloe verás vagy silver ezüstszálas.
Egy tanács a végére: a matracválasztásnál gondoljunk gyermekünk egészségére, mert ezzel hosszú távon támogathatjuk a fejlődését!
https://matrackiraly.hu/gyermek_matrac