Matrac Király - Matrac akció rugós, memory és hideghab matrac. Matrac webáruház. Matrac kereső

Matracblog

 

 

Tizenkilencedik a sorban

 

Törökbálint, Budapest, Kistarcsa, Székesfehérvár, Győr, Szeged, Debrecen, Szombathely és Nyíregyháza után Kecskemétet is bevette a Matrac Király, azaz az alföldi városban nyitottuk meg sorrendben tizenkilencedik üzletünket. Kiemelkedő célunk, hogy Magyarország minden szegletébe elvigyük az alvás világának legfontosabb brandjeit, a minőségi matracok és kiegészítők széles választékát, ennek részeként jelentük meg Bács-Kiskun megye székhelyén. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minőség 300 négyzetméteren

 

A Matrac Király Kecskemét a Szövetség tér 5. szám alatt található, ahol 300 négyzetméteren lehet válogatni a legújabb termékekből, illetve lehet megismerkedni a nemzetközi szinten jegyzett márkákkal, azok csúcsminőségű megoldásaival. Aki ismeri a Matrac Királyt, az pontosan tudja, milyen vásárlói közeggel találkozhat az üzletünkben, aki viszont nem, annak eláruljuk: kollégáink kiemelten figyelnek a szakértő tanácsadásra, emellett pedig biztosítják minden vásárló számára a kinézett termékek kipróbálását, így nálunk csakis olyat vásárol meg az ember, amelynek minőségében saját maga győződhetett meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyedi stílusok, gyors kiszolgálás

 

Mivel pontosan tudjuk, hogy minden vásárlói igény más és más, igyekszünk alkalmazkodni, kiszolgálni az összes felmerülő kérést. Ehhez egyedi stílusok, méretek és színek állnak a rendelkezésünkre, valamint hatalmas raktárkészlet, ahonnan gyors kiszolgálással teljesítjük a rendeléseket. A Matrac Király Kecskemét városában is ugyanazokkal az akciókkal van jelen, mint a többi üzletében, így bizonyos matracok akár 20, 30 vagy 40 százalékos kedvezménnyel is megvásárolhatók. Ki kell emelnünk, hogy alkalmazkodtunk a vásárlóink kéréséhez, így a hétköznapok mellett szombaton és vasárnap is nyitva vagyunk, azaz a hét minden napján ellátogathatnak hozzánk az érdeklődők. 

 

 

 

Nemzetközileg elismert brandek

 

A Matrac Király kecskeméti kirendeltségének kínálatában kiemelt helyet foglalnak el a fa és kárpitos ágykeretek, a hideghabos és memóriahabos matracok, a különböző alváskiegészítők, valamint fontos szereplő a nemzetközileg elismert brandek közül a Bambi Bedding és a Yatas is. Előbbi egyedi kivitelezéseivel és újdonságaival jelenik meg, míg utóbbi egy komplett Yatas Corneren belül mutatja be csúcsminőségű kínálatát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Matrac Király, Kecskemét – a nyerő párosítás!

 

Jó hír tehát, hogy immár Kecskeméten is elérhető a Matrac Király kiemelkedő kínálata, valamint az ahhoz társuló elsőrangú kiszolgálás és szakértő segítség. Ha nyugodt pihenésre vágysz, valamint kellemes éjszakákat töltenél el a hálószobában, ehhez minőségi matrac, illetve minőségi kiegészítők kellenek. Ezeket gyorsan, egy helyen be lehet szerezni a Matrac Királynál – immár Kecskeméten is!

 

 

 

Két dolgot megszokhatott, aki figyeli a Magyarország egyik legnagyobb választékát kínáló Matrac Királyt: egyrészt csakis kivételes minőséget képviselő brandek termékeit forgalmazzuk, másrészt folyamatosan keressük a nemzetközileg elismert gyártókkal való együttműködés lehetőségét. Ennek a két alapelvnek köszönhető, hogy immár a török Bambi Bedding matracai is elérhetők az ország különböző szegleteiben található 18 üzletünkben.

 

 

 

 

Mit kell tudni a Bambiról?

 

A cég, amely az egyik legismertebb márka Törökországban, 1965-ben alapult, majd 1997-ben vette fel jelenlegi nevét. A széles körű elismertség a legutóbbi évtizedben érkezett meg a vállalathoz, ekkor indult be igazán a matracok és ágyszettek nemzetközi értékesítése. Titok nincs a sikerek mögött: ezeket annak köszönheti a gyártó, hogy mindig a legmagasabb színvonalat célozta meg, folyamatosan emelte a termékek minőségét, illetve alkalmazkodott a felhasználói visszajelzésekhez. A termékek elkészítéséhez innovatív technológiákat követő gyártósorokat használnak, míg a cég működését több mint ezer munkatárs segíti a 70 ezer négyzetméteres telephelyen. Előszeretettel alkalmazzák az új generációs megoldásokat, illetve a minőségi alapanyagokra esküsznek, ezeket nemzetközi szabványoknak megfelelően hasznosítják. A Bambi olyan termékeket készít, amelyek megkönnyítik az emberek életét, pihenését, így a cég a globális márkává válás útjára lépett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Nézzük a kínálatot!

A Matrac Királynál a Bambi felsőkategóriás matracai, ágyszettjei, éjjeli szekrényei elérhetők. Melyek ezek? Nézzünk néhány népszerű modellt!

 

 

  • Latextra: egy 33 centiméteres, félkemény táskarugós matrac. A rugók külön lettek becsomagolva, amitől tökéletesebb az alátámasztás, illetve a testsúly is jobban oszlik el a fekvőfelületen. A gerinc megfelelő helyzetben tartása biztosítja a kényelmes alvást, illetve kizárja az áthullámzást, így az egyik fél sem zavarja mozgásával a másik nyugalmátalvás közben. A matrachoz azonos nevű ágykeret is elérhető.

 

 

 

 

 

  • Borjen: a 34 centis modellben a rugórendszer előnyei ugyanazok, mint a Latextra esetében, míg a higiéniát és komfortot a bórásványokkal kevert, nagysűrűségű hideghab és a Hyper Soft komforthab biztosítja. Ez utóbbi felel a tökéletes testgörbe követéséért, ami a legfinomabb érzést biztosítja a testnek, de kifejezetten kellemes a táskarugós matrac tapintása is. A matrachoz azonos nevű ágykeret is elérhető.

 

 

  • Magnasand Therapy: a tökéletes és pihentető alvást szolgálja a 34 centis táskarugós matrac. Fő jellemzője, hogy a gyártásnál egy olyan speciális, mágneses gyógyhomokot alkalmaznak, amelyet évszázadok óta használnak a gyógyításhoz. A homok hatására mérhetően csökken a testben a stressz, illetve ellensúlyozódik az a káros hatás, amit a körülöttünk lévő elektronikai eszközök okoznak a szervezetnek. Díjnyertes termékről van szó: a Magnasand Therapy az isztambuli kereskedelmi kiállításon a legkiválóbb fejlesztés díját nyerte el. A matrachoz azonos nevű ágykeret is elérhető.

 

 

 

 

  • Multisleep: a Bambi Multisleep matraca 32 centiméter magas, felsőkategóriás, sőt inkább luxus besorolású táskarugós matrac, ami az egyedülálló Comfort Balance technológiával készül, így nem csak látványos kialakításával, de lehengerlő kényelmi szintjével is közönségkedvenc lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Thermo Control, Bamboo Sleep, Comfort Balance: az ágyneműtartós, kárpitos ágykeretek között a fenti matracokhoz tartozó termékek mellett további dizájnok is elérhetők. Ezek önállóan is képesek beragyogni a hálószobát, de még ütősebb az összkép, ha a hozzájuk illő éjjeli szekrény egészíti ki őket. Jó hír, hogy egyedi színekben is rendelhetők, így bármilyen enteriőrbe eredményesen beilleszthetők.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                   A Bambi Beddig matracai és ágykeretek bevezető kedvezménnyel kaphatók a Matrac Királynál! Keresd a kinézett modellt üzleteinkben!

 

 

 

 

Néhány éve egészen elkeserítő hír jelent meg a médiában: Spanyolország déli részén találtak egy élettelen ámbráscetet, amelynek gyomrában 29 kilogramm tengeri hulladék, főként műanyag volt. Elképesztő szám, ráadásul hozzá kell tenni, hogy az állat halálát is ez okozta: a teste nem bírta feldolgozni az idegen anyagokat, ami végzetes hashártyagyulladáshoz vezetett.

 

 

 

 Több műanyag, mint hal

 

Elgondolkodtató becslés, miszerint évente 8 millió tonnával nő az óceánjainkban található műanyag mennyisége, de az is, ha kiszámoljuk, hogy ebben az ütemben haladva 2050-re több műanyag lesz az óceánokban, mint hal… Nem kérdés, hogy tenni kell ez ellen, talán az utóbbi években meg is mozdult valami – a környezettudatosság az egyik legfontosabb értékké vált. Egyénként ehhez le kellene szokni az egyszer használatos műanyagokról, illetve szelektíven gyűjteni a szemetet, céges szinten pedig meg kell próbálni azokat az újrahasznosítható műanyagokat felhasználni, amelyek rendelkezésre állnak. Éppen ezt teszi beszállítónk, Törökország egyik legismertebb brandje, a Bambi Bedding!

 

 

 

  

 

 

 

 Forradalmi újítás a Bambitól

 

A Matrac Király kínálatában is megtalálható Nirvana matrac esetében használja a gyártó a Seaqual huzatot, amit az óceánok tisztításából származó műanyag újrahasznosításával, illetve természetes anyagok hozzáadásával alakítanak ki, védve a természetet. A módszerrel a huzat készítése csökkenti a globális műanyaghulladék mennyiségét, eközben megspórolja az egyéb mesterséges anyagok felhasználását. A Seaqual huzat előállításához speciális technológiára van szükség, ám ez egy olyan innováció a Bambi részéről, amelyet örömmel dolgoztak ki a tudatosabb gyártási folyamatok megvalósításáért. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mit tud még a Nirvana matrac?

 

A nirvana szó jelentése az indiai vallásokban a végső szellemi állapot elérésére, az isteni léttel vagy tiszta tudattal történő egyesülésre utal. Ha a Nirvana matrac esetében túlzásnak is tűnhet ez az állítás, az biztos, hogy a teljes kipihentség állapotához bárkit hozzásegíthet ez a 35 centiméter magas, felsőkategóriás táskarugós matrac.

 

A Nirvana egy félkemény megoldás, a gyártó szerint tízes skálán hatos keménységűnek felel meg. Dupla táskarugórendszer található benne, ami azt jelenti, hogy a rugók két szinten helyezkednek el, a felső feladata a jobb szellőzés biztosítása, az alsóé a test tökéletes alátámasztása. Mivel független rugózású, a használatával a két felén fekvők egyáltalán nem befolyásolják a másik nyugalmát – aki aludt már örökmozgó mellett, pontosan tudja, miért fontos ez. A speciálisan kialakított szövet lágy tapintású, főként pamutot tartalmaz, emiatt jól vezeti el a nedvességet, száraz és kellemes mikroklímát biztosít. A tökéletes testgörbe követéséért a Hyper Soft Extra Comfort hab felel, így a Bambi Nirvana maximális komfortot biztosít az alvás teljes idejére.

 

 

 

 

 

A Bambi Bedding matracaira, így például a Nirvana modellre is 45 százalékos bevezető kedvezmény jár a Matrac Királynál!

 

Kitaláltuk, hogyan varázsolhatnánk üzleteink kínálatát vásárlóink otthonába: létrehoztuk a 3D virtuális séták lehetőségét, amelyeken keresztül bárki végignézheti kínálatunk valósághű mását a virtuális világban. Ez a megoldás magasabb szintre emeli az online vásárlás lehetőségét, újszerű, teljesebb élményt nyújt az otthoni választáshoz.

 

A Matrac Király birodalma egyre nagyobb. A 2020-as események, a koronavírus-járvány és az ahhoz köthető korlátozások ellenére is nyíltak tavaly új üzleteink, így már összesen 18 helyszínen várjuk vásárlóinkat az alvás világának ismert márkáival, csúcsminőségű termékekkel, Magyarország egyik legnagyobb választékával, az egyszerűtől a luxusig.

 

Az otthonába varázsoljuk csúcsminőségű termékeinket

Fontosnak tartjuk a személyes kapcsolattartást, a termékekhez köthető helyszíni tanácsadást, ám természetesen azt is tapasztaljuk, hogy az új helyzetben kevesebben szeretnek kimozdulni otthonukból. A Matrac Király üzletei a megszokott színvonalon várják az érdeklődőket, eközben azonban elkezdtünk dolgozni egy olyan megoldáson, amellyel a vásárlóink otthonába varázsolhatjuk egyedülálló kínálatunkat.

Örömmel jelenthetjük be, hogy ebből az ötletből kiindulva elkészültek a 3D virtuális sétáink, amelyek segítségével egy karosszékben ülve, a számítógép segítségével bebarangolhatóak üzleteink, kiválaszthatók a legjobban tetsző termékek, amelyekről aztán egyetlen kattintással minden információ elérhető, majd a webáruházunkon keresztül a vásárlás is lebonyolítható.

 
Mit kell tudni a 3D virtuális sétákról?

Olyan oldalt készítettünk, amelynek segítségével szaküzleteinkről hiteles képet kaphatnak vásárlóink, akik egy virtuális séta keretében szétnézhetnek a forgalmazott termékek között egy háromdimenziós alkalmazás használatával. A bemutatótermek a valóságnak megfelelően lettek digitalizálva, így az érdeklődők otthonról, egy laptop vagy okostelefon segítségével bármikor, azaz nyitvatartási időn túl is „körbesétálhatnak” nálunk.

A virtuális üzletekben szabadon közlekedhetnek, minden terméket körbejárhatnak, a színes pontokra kattintva pedig bővebb információhoz juthatnak, valamint a honlapunk aktuális cikkén keresztül akár azonnal meg is rendelhetik a kinézett terméket. Ráadásul, ha rendelkezünk VR szemüveggel, a virtuális valóságban is körbejárhatjuk a kiválasztott üzletet.

 

Sétálja körbe, mérje le, vegye meg

A közlekedéshez mindössze a fel, le, jobbra és balra billentyűk használatára lesz szükség, valamint az egér alkalmazására, amellyel a színes gombokra kattintva elérhetővé válnak a további lehetőségek. A bal sarokban található „Measurement” ikon segítségével méretet is vehetnek a termékről, pontosan lemérhetik, melyik lesz az ideális választás, emellett a lakberendezési tervekbe méretarányosan be lehet illeszteni a kinézett hálószobabútort.

A 3D virtuális sétáink kínálata folyamatosan bővül, ezeket az Üzleteink menüpontokban lehet elérni. Jelenleg a törökbálinti Max City Yatas Bedding Store, a Max City Cilek márkabolt, illetve a győri, a szombathelyi és a debreceni kirendeltségünk járható körbe virtuálisan. Próbálja ki, meglátja, megéri!

 

A blogbejegyzést készítette az ATP Szövegírás – klikk a részletekért!

 

 

A szállodai matrac kifejezés nem biztos, hogy mindenki számára egyértelmű hazánkban. Ha azonban azt mondjuk, hogy a legjobb szállodákban egészen más minőségű alvási élményt tapasztalhatunk meg, akkor már érezhető, mire vonatkozik a megjelölés. A szállodai matrac egész egyszerűen a lehető legmagasabb kategóriás termékek jelölésére szolgál. Az amerikai brand, a Sealy ide sorolja több, egyaránt alvásszakértők bevonásával létrehozott, az egészséges alváshoz szükséges feltételeket biztosító termékét is, ezek közül a Florida, a California, a Nevada és a Montana kapható a Matrac Királynál.

 

 

 

 

 

 

Mitől lesz igazi szállodai élmény az alvás?

 

Például a Sealy által szabadalmaztatott PostureTech rugó rendszer miatt, amely biztosítja a gerinc megfelelő alátámasztását és idomulását, megőrzi annak természetes görbületét, így kiváló kényelmet nyújt. Egy nyitott rugórendszerről beszélünk, így nem találkozunk olyan kötött mozgással, mint az egyszerűbb kialakítások esetén. Fontos, hogy a rugó átmérője ugyanakkora a matrac teljes felületében, ám ahol a legnagyobb a test általi terhelés, ott célzottan 20 százalékkal erősebbre edzett rugózat helyezkedik el, ezzel kiegyenlítve a nyomást, ami a felületre nehezedik – ez a Posturepedic technológia, amely minden Sealy matracban megtalálható alátámasztási rendszer. Emellett a matracok részét képezi egy nagysűrűségű habcsík, ami a széleken gátolja az oldalak megereszkedését, növeli a tartósságot. Ez az Edge Guard, amely stabil éltámaszt biztosít, így lehetővé teszi, hogy egészen a matrac széléig lehessen használni a teljes felületet. A Sealy szállodai matracai azok számára készülnek, akik extra kényelmet és értéket keresnek a pihenésük során.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Sealy Florida

 

A Florida kétoldalas, 28 centiméteres, félkemény, zónázott, DHT duplán edzett táskarugókkal ellátott hotelmatrac. Az alapja a Sealy Response Pro Encased Coil rugórendszer, amelynek jellegzetessége, hogy duplán edzett, ezáltal biztosított a nagyobb teherbírás és a hosszú élettartam. Ezt a High Performance Foam nagysűrűségű hab veszi körül. Megtaláljuk benne a Sealy által szabadalmaztatott Posturepedic technológiát, emellett a matrac antiallergén és antibakteriális hatású, így bárki számára gond nélkül használható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Sealy California

 

A modell az USA legnépesebb tagállamának nevét viseli. Prémiumkategóriás hotelmatrac, amely 33 centi magas. Az alapja szintén a Support Ultra Firm Foam, amelyre a Response Pro Encased Coil táskarugórendszer került. Jellegzetessége, hogy kétszeresen hőedzett a jó teherbírás és a hosszú élettartam miatt. A zónázott kialakítás mellett itt is megtaláljuk a Posturepedic technológiát. Ami a matrac tetején megtalálható Pillow Top réteget illeti, abban egy lágy habréteg, illetve egy hőstabilizáló, nagy sűrűségű, zselés emlékezőhab kapott helyet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Sealy Nevada

 

A Nevada egy félkemény, zónázott matrac, amely 33 centi magas, egyoldalas. Ugyanúgy kihasználja a Support Ultra Firm Foam és a PostureTech rendszer innovációit, a rugórendszert a High Performance Foam nagysűrűségű hab veszi körül, ami az ágybetét éltartását biztosítja. A matrac borítása a Prolux kötött huzat, ami kiváló nedvesség- és hőelvezető, köszönhetően az anyagba steppelt hűvös pamutvattarétegnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Sealy Montana

 

A 25 centis Sealy Montana szintén egyoldalas megoldás, amelyet a DHT duplán edzett rugók tesznek tökéletessé. A világ legnagyobb matracgyártójának terméke ugyancsak rendelkezik a szabadalmakkal, így ezeket csak felsorolással említjük: PostureTech, Posturepedic, Support Ultra Firm Foam. A rugók felett elhelyezkedő komfortrétegek pedig a nagysűrűségű és tökéletes légáteresztő Cushion Soft Foam és Cushion Air Foam lettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem elég a matrac?

Ha szeretnéd a Sealy szállodai matracait hasonlóan magas minőségű kiegészítőkkel feldobni, arra is van lehetőség. Az egyedülálló Sealy White Dream párnát ugyancsak élvonalbeli technológia és magas követelményrendszer hozta létre. A méretét tekintve 50×70 centis, a huzata finom szálakból szőtt szaténpamut, a töltet pedig 100 százalékig mikroszálas, viszont tollpárnaérzettel.

 

 

 

 

 

 

A Sealy White Cool matracvédő egy matrac megóvásának fontos eleme: meghosszabbítja annak életkorát, tisztán és frissen tartja azt hosszú időn át. A Tencel- és Lyocell-szálakat tartalmazó, vízhatlan, több méretben is elérhető matracvédő praktikus kialakítású, könnyen eltávolítható és mosógépben mosható, míg az antibakteriális huzat biztosítja a bőr védelmét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Matrac Király birodalma folyamatosan terjeszkedik, bővül, ennek köszönhető, hogy az ország egyre több régiójában és városában találhattok meg minket. Pest megyei és budapesti üzleteink után az utóbbi években gombamód szaporodtak vidéki áruházaink, amelyek közé Székesfehérvár, Győr, Szeged, Debrecen és Szombathely után most Nyíregyháza csatlakozott. Azt is elárulhatjuk, hogy nincs megállás: nemsokára Kecskemétről jelentkezünk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hol található a Matrac Király Nyíregyháza?

Az ország hetedik legnagyobb városában egy közkedvelt bevásárlási csomópontban, a Törzs utca 49. szám alatt találkozhatsz velünk, ahol kiváló parkolási lehetőséget is találsz. Az üzlet a Stop Shop bevásárlóközpont közelében, az EcoFamily mellett helyezkedik el. Itt várunk mindenkit, aki szeretné a legmagasabb minőségű matracokkal, ágykeretekkel, párnákkal és további alváskiegészítő termékekkel ékesíteni otthonát.

 

 

 

 

Mit kínálunk?

Nemzetközi szinten elismert brandek termékeit hoztuk el, ezek az abszolút csúcsminőséget, az innovatív újításokat képviselik. Ide tartozik többek között a szlovák Matratex, a svájci Chamambra, illetve a török Yataş és Bambi. A közkedvelt gyártók sokszínű kínálatát 300 négyzetméteren mutatjuk be vásárlóinknak, akik így kipróbálhatják azokat, illetve szabad szemmel is megcsodálhatják a felhozatalt. Ez a legjobb módszer arra, hogy az ember megtalálja a tökéletes ágyat és matracot otthonába!

 

De a teljesség igénye nélkül segíthetünk akkor is, ha fa vagy textil ágykeretet keresel, hiszen ezekből szintén óriási szín- és méretválasztékot tudunk mutatni. Ugyancsak érdemes minket meglátogatni, ha ágyrács, párna, matracvédő vagy éppen lepedő megvásárlásán gondolkozik valaki – az alvás világának szakértőjeként ezekből is csak a legjobbat forgalmazzuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi jellemző a szolgáltatásunkra?

A szakszerű kiszolgálás, a részletes szaktanácsadás, valamint az óriási árukészlet. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország egyik legnagyobb választékával rendelkezünk, ennek fenntartásáért pedig folyamatosan teszünk – rendszeresen frissítjük a kínálatunkat, bevezetjük az új brandeket és termékeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Matrac Király Nyíregyháza széles kínálatában az egyszerűtől a luxusig mindent megtalálni, rugalmasságunknak köszönhetően pedig egyedi stílusok, méretek és színek is elérhetők. Ki kell emelnünk a gyors kiszolgálást, amelyet a hatalmas raktárkészletünknek köszönhetően tudunk megvalósítani. Szinte minden igényre képesek vagyunk azonnali megoldást találni!

 

Megnyitott tehát a Matrac Király nyíregyházi üzlete, ahol hétfőtől péntekig 10 és 18, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között várjuk a kényelmes, pihentető alvásra, valamint minőségi termékekre vágyókat!

 

 

A koronavírus-járvány idején az eddigieknél is fontosabb a megfelelő fertőtlenítés, tudjuk ezt a Matrac Királynál is. Partnerünk, a Gomarco egyetért ezzel a törekvéssel, ezért a spanyol topmárkánál bevezették az UV-fénnyel történő fertőtlenítést a maximális biztonságért.
Védekezés hosszú távon

A 2020-as év világszerte a koronavírus-járványról szól, a pandémia határozza meg mindennapjainkat. Bár az élet hazánkban egyre inkább visszatér a megszokott kerékvágásába, az elővigyázatosság, a vírussal szembeni védekezés várhatóan hosszabb távon velünk marad. A Matrac Királynál eddig is fokozottan ügyeltünk a higiéniai előírások betartására, mindent megtettünk azért, hogy vásárlóink a legnagyobb biztonságban érezzék magukat. Ezen célunkhoz illeszkedik a spanyol topmárka, a Gomarco megoldása, amely újításként alkalmazza az UV-fényt a gyártási folyamatban. Az így készült matracok a mi kínálatunkban is elérhetőek.

 

A vírusirtó ultraibolyafény

Az ismert volt, hogy az UV alkalmas a fertőtlenítésre, világszinten több területen alkalmazzák. Előnye, hogy úgy tisztítja meg a levegőt, a vizet és bármilyen más felületet, hogy ehhez nincs szükség környezetkárosító vegyi anyagokra. A nagy intenzitású ultraibolyafény olyan reakciót vált ki, amely megakadályozza a baktériumok, a penész, a gombák és a vírusok szaporodását, és ki is irtja azokat. Az eljárás alkalmas a koronavírusok elleni védekezésre, ezért is vezették be a spanyol matracgyártónál.

 

Eredményes módszer

A maximális biztonság a matracoknál is alapkövetelmény, csakis így lehet nyugodt az éjszaka. A Gomarco eljárása ezt teszi lehetővé. Az UV-fénnyel való fertőtlenítés több évtizedes technika, így ez nem a kísérleti fázis, hanem egy jól bevált módszer alkalmazása. A fertőtlenítő hatását már a korábbi koronavírusok és a SARS esetében is megfigyelték a kutatók, a kórházakban való használat szintén bevált megoldásnak számít. A matracok esetében is kiválóan működik a fényfertőtlenítés, ennél hatásosabb eljárást jelenleg nem ismerni.

 

New Yorkban is ezt alkalmazzák

Hogy a Gomarco jó úton jár, azt jelzi a New York-i közlekedési hatóság intézkedése is, amely szintén ezzel a módszerrel igyekszik megállítani a járvány terjedését a kiemelkedően veszélyeztetett amerikai nagyváros tömegközlekedési eszközein. Természetesen nem mindegy, hogy az UV-fény milyen típusú, ahogyan az sem, hogy az azt kibocsátó berendezés hogyan lett kialakítva. Otthoni használatra ezért kevésbé ajánlott, szélsőséges esetben káros is lehet, a Gomarco által alkalmazott eljárás azonban bevizsgált és maximálisan biztonságos. Ez garantálja a matracok kiemelkedő minőségét ebben a nehéz időszakban.

 

A blogbejegyzést készítette: ATP Szövegírás
A Matrac Király 2020 augusztusában megnyitja tizennyolcadik üzletét, amelynek Szombathely ad otthont. A Zanati út 26. szám alatt felkészült kollégák, illetve kiváló minőségű termékek várják azokat a vásárlókat, akik szeretnék megtapasztalni a tökéletes alvásminőséget.
Matrac Szombathelyen? Széles választékkal várunk!

Hamarosan az ország nyugati részén is elérhető lesz a Matrac Király, Szombathelyen nyitjuk meg ugyanis tizennyolcadik üzletünket. Törökbálint, Kistarcsa, Székesfehérvár, Győr, Debrecen és Szeged után ez a hetedik áruházunk vidéken. A dinamikus fejlődésünknek köszönhetően az ország egyre több szegletében lehet velünk találkozni. 

A munkálatok javában zajlanak, épül, szépül az üzlet, amelynek helyét eddig is jól ismerték a szombathelyiek. A Zanati út 26. szám alatt nyíló áruházunk közel 300 négyzetméteren várja azokat az érdeklődőket, akik szeretnék megtapasztalni a tökéletes alvásminőséget. Törekszünk rá, hogy vásárlóink a lehető legtöbb matracot ki tudják próbálni, mielőtt döntenek a vásárlásról, ezért az új üzletünkben negyvenféle terméket állítunk ki. Szombathely matrac tekintetében új színvonalat tapasztalhat meg!

 
Parkolási lehetőség az üzlet mellett

Az üzlettől nem messze található a vasútállomás, ahogyan a helyközi buszjáratokból is több áll meg a közelben. Tudjuk, hogy a legkényelmesebb autóval érkezni egy matracvásárlásra, ezért az üzlet mellett kialakított parkolók ugyancsak a vásárlók rendelkezésére állnak.

Hogy mire lehet számítani az augusztusi nyitást követően? Az alvás világának ismert márkái sorakoznak fel a kínálatban, olyan brandek, mint Törökország egyik legnagyobb matracgyártója, a Yatas Bedding, vagy mint a spanyol csúcsmárka, a Gomarco. A matracok mellett az alváskiegészítők terén is lehet válogatni: a legmodernebb dizájnt követő párnák, lepedők, fedőmatracok, matracvédők és ágykeretek szintén elérhetők Szombathelyen.

 

Minden egy helyen

A felhozatalban az egyszerűtől a luxusig minden megtalálható. Ehhez egyedi méretek, stílusok és színek társulnak, a szolgáltatásunkat pedig a gyors és barátságos kiszolgálás, a szakértő tanácsadás, a kipróbálható termékek, valamint a hatalmas raktárkészlet teszi teljessé. Nem egyszerű feladat megtalálni a tökéletes matracot, széles ugyanis a választék, kollégáink azonban segítenek a döntésben.

Mivel vasárnap is nyitva leszünk, még több szombathelyinek adódhat lehetősége, hogy szétnézzen nálunk. A vásárlást pedig azzal könnyítjük meg, hogy egészségpénztári kártyával is lehetségessé tesszük a fizetést.

A koronavírus-járvány miatt már az üzlet kialakítása során is fokozottan ügyelünk a fertőtlenítésre, a higiéniai előírások betartására. Ide tartozik a Gomarco által bevezetett speciális, UV-fénnyel történő fertőtlenítés, valamint a bankkártyás fizetés lehetősége. Ha pedig valaki az otthonában szeretné megkapni a termékeket, az sem gond: a házhozszállítás Szombathelyen is elérhető a szolgáltatásaink között.

 

Szombathely, felkészülni, jövünk!
 

 
A blogbejegyzést készítette: ATP Szövegírás
A Matrac Királynál mindig törekszünk rá, hogy kiszolgáljuk vásárlóink változatos igényeit, ezért folyamatosan bővítjük kínálatunkat. A 2021-es év ebből a szempontból kiemelkedik, hiszen januárban megérkeztek üzleteinkbe az amerikai Sealy csúcsminőségű matracai, csaknem másfél évszázad tapasztalatával felvértezve.
Daniel Haynes és pamuttal töltött matraca

A Sealy brand 1881-ben jött létre a névválasztásban is szerepet kapó amerikai településen, a texasi Sealyben. Az alapító Daniel Haynes volt, aki megelégelte a silány fekhelyeket, ezért elkezdett pamuttal töltött matracokat gyártani, majd árulni. Hamar kiderült, hogy jól tette, hiszen a minőségi alvás lehetőségére már a 19. században nagy kereslet mutatkozott – nincs ez másként napjainkban sem. Mivel a Sealy fejlődése csaknem másfél évszázada töretlen, a Matrac Királynál úgy döntöttünk, kibővítjük kínálatunkat a cég termékeivel.

 
Túl a 100 millió eladáson

Haynes eladta a szabadalmát, így az ötletéből később igazi nagyvállalat épült, amely a világ az első számú matracgyártói közé került. Sikereit elsősorban annak köszönheti a cég, hogy mindvégig elkötelezettek maradtak a pihentető alvás megteremtésében. A csúcsminőségű amerikai matracok világszerte segítenek, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy emberek tízmilliói tapasztalták már meg azt a kivételes kényelmet, támogatást és tartósságot, amelyet csak Sealy tud biztosítani. Ezt támasztja alá az adat, miszerint a világ hatvan országában 100 milliónál is több matracot értékesítettek. A cég életében legutóbb 2012-ben történt jelentős változás, amikor a Tempur-Pedic International felvásárolta azt, így jött létre a Tempur-Sealy brand, amely előbbi újításaival és utóbbi tapasztalatával vált meghatározó szereplővé a piacon.


 

Innovatív megoldásokkal a minőségért

Az újítások és az innovatív megoldások mindig is jellemezték a Sealyt, elég ehhez a múltba visszatekinteni. Még az 1929-es gazdasági világválság idején alkották meg a Button-Free Innerspring elnevezéssel illetett rugós matracukat – a technológia új lehetőségeket teremtett a matracgyártásban. Később szabadalmaztatták a helyes testtartást, a testre nehezedő nyomás csökkentését és a célzott alátámasztást biztosító technológiájukat, amely a Posturepedic Technology nevet kapta, de ortopédiai tanácsadó testületet is létrehoztak a minőség növelése érdekében. Fejlesztették a táskarugós felépítést, a huzatok kialakítását, új hideghabokat és memóriahabokat dobtak piacra. Összesen száznál is több szabadalmat jelentettek be, termékeiket pedig szigorú minőségbiztosítási rendszerrel ellenőrzik.

 
Kinek ajánljuk a Sealy matracait?

Azoknak, akik elkötelezettek a pihentető alvás iránt. Akik szeretik a kényelmet, a tartósságot, a magas minőséget. Akiknek fontos a nagyobb teherbírás, a hosszabb élettartam. Röviden azoknak, akik szeretnék egy kiemelkedő minőségű, amerikai fejlesztésű matraccal biztosítani az éjszakák nyugalmát. A Matrac Királynál kapható Sealy matracokhoz 10 év szavatosság tartozik.

 

A blogbejegyzést készítette az ATP Szövegírás – itt találod őket!

 

 

 

Debrecen? Irány a Matrac Király!

 

Jó hírünk van! Most már biztos, hogy a debreceniek sem maradnak kényelmes fekhely nélkül, ugyanis május közepén megnyitjuk legújabb üzletünket a városban. Nem kevesebb, mint 600 négyzetméteren minden megtalálható, ami a tökéletes alváshoz szükséges. Budapest, Törökbálint, Kistarcsa, Székesfehérvár, Szeged és Győr után úgy döntöttünk hogy Kelet-Magyarországot is meghódítjuk.

 

                                                                       Debrecen, Nyugati utca 11. 

 

 

 

 

 

 

Matrac, ágykeret, alváskiegészítő? Kinálatunkban megtalálhatók a legismertebb magyar és külföldi gyártók termékei a legnagyobb méret- és típusválasztékban, az egyszerűbbtől az exkluzív stílusokig. A minőségi alapanyagokat a legújabb és legmodernebb gyártási technológiával ötvözik így matracaik mindegyike megfelelnek a legmagasabb kényelmi és egészségügyi követelményeknek. A kiválasztott memory, hideghab, bio vagy rugós matrachoz tömör fa és kárpitos ágykeretet is kínálunk, több stílusban és színválasztékkal, akár egyedi méretben is. Üzletünkben helyet kapott a Yatas Bedding Corner részlege: https://matrackiraly.hu/yatas-bedding-matracok 

 

 

 

 

 

 

 

Matrac és ágykeret választékon túl különböző típusú fix, fej-láb emelős és motoros ágyrácsokat valamint alváskiegészítő termékeket is értékesítünk, melyek a legjobb körülményeket biztosítják a nyugodt és pihentető alváshoz. Ilyenek többek között a legmodernebb technikával gyártott matracvédők, ortopédiai és hagyományos kialakítású párnák, lepedők. Népszerűek a fedőmatracok is, amelyek a nem megfelelő, esetleg túl kemény fekvőfelületet lágyabbá, komfortosabbá varázsolják. Szakembereink  egyénre szabott szaktanácsadással segítenek abban, hogy mindenből megtaláld a tökéletest. Kedvező áron minőségi terméket! 

 

 

 

 

 

 

 

Debrecen meghódítja az országot

 

Nálunk egy új bolt olyan, mint egy új családtag, tehát mindenki kiveszi a részét az ünneplésből! Így aztán a nyitáskor nemcsak Debrecenben várjuk fantasztikus engedményekkel a vevőinket, hanem az egész országban, Kistarcsán ugyanúgy, mint Szegeden, vagy bármelyik fővárosi üzletünkben. Jelentős kedvezmények, kedves személyzet és hatalmas parkolóhelyek várják vásárlóinkat ebben az időszakban is!

https://matrackiraly.hu/uzletek  

 

Matracot, alváskiegészítőt, ágykeretet vásárolnál? Ne keres tovább! Matracszakértőink valamennyi üzletünkben kiváló termékekkel és hasznos tanácsokkal várják a vevőket, mostantól Debrecenben is!

 

Az emberi szervezet számára az a legjobb, ha éjszaka hűvösben pihenhet, ezt több kutatás kimutatta. A megfelelő hőmérséklet eléréséért nemcsak az otthonunk lehűtésével tehetünk, hanem az alvás világában kifejlesztett technológiák alkalmazásával is. Összefoglaltuk, milyen anyagok segítik a megfelelő hőmérséklet elérését a Matrac Király kínálatában.

Mi a megfelelő hőmérséklet a pihentető alváshoz? A kérdéssel több kutatás foglalkozott már, ám teljes egyetértés nem született közöttük. Az biztos, hogy hűvösben kell aludni, ilyenkor jobban pihen a szervezetünk. Aki melegben próbálkozik, annak megnő a kortizolszintje, így ingerültebben, stresszesebben ébred.

Ami a tökéletes hőmérsékletet illeti, minden kutatás 15 és 20 Celsius-fok közé teszi ezt az értéket. Az amerikai Nemzeti Alvásalapítvány 15,5-19,5 fokot javasol, az Atlantic értekezése szerint télen 15,5 fok az ideális, a Health.com szakcikkében 17 és 18 fokot is említenek. Az egyéni igények tehát minimális változhatnak, a hűsítő érzés azonban mindenki számára előnyös. Éppen ezért forgalmazunk a Matrac Királynál olyan ultramodern technológiákkal készült termékeket, amelyek biztosítják a megfelelő hőelvezetést az alvás során.

 

Speciális anyagok a hűsítő matracokért

A géltex egy speciális anyag, a svájci Chamambra sajátossága. Erőssége, hogy keménysége a hőmérséklettől független, kiválóan reagál a felhevült testre, megőrzi annak alátámasztását. A svájciak fejlesztésének köszönhetően a géltex jól lélegzik, kellemes alvási környezetet biztosít. Nem véletlen, hogy Öko-Tex Standard 100 minősítéssel rendelkezik.

A Gomarco matracainál a viscotitanium biztosítja és szabályozza a test hőmérsékletét. Ez a prémium kategóriás spanyol gyártó innovatív megoldása, az egyik legújabb orvosi fejlesztés az alváskultúra világában. A viscotitanium anyag olyan mikrorészecskék halmaza, amelyek kellemesebb pihenést biztosítsanak használójuk számára. A titán mikroszemcsék elnyelik a nyomást, egyúttal segítik a szervezet természetes regenerálódását.

A polárgél matracok azért váltak népszerűvé, mert a gyártó, az Experience hűsítő zselét kevert a memóriahabba, ezzel javult a termék hőelvezető képessége, a végeredmény pedig jobb hőérzetet biztosított a pihenéshez. A kutatások alapján a visco polárgél 1-2 fokkal csökkenti a matrac felszíni hőmérsékletét, a hűtés miatt hétszer nagyobb kényelmet biztosít, ezzel javítja az alvás minőségét.

 

Segíthet a hőségben a párna és a matracvédő is

A csúcskategóriás párnákban is találunk hűsítő réteget. A Yatas bambuszpárnája és a Qmed Bamboo egyaránt a növény előnyeit hasznosítja. Előbbi az organikus bambuszszálaknak köszönhetően nyújt hűsítő hatást a melegebb napokon, utübbi pedig a bambusz szénpor antibakteriális és szagelnyelő hatásával teszi komfortosabbá az alvást. 

Szintén a Yatas terméke a Climarelle Cool párna, amely különleges töltőanyagának köszönhetően hűsítő érzetet és maximális kényelmet nyújt. A Qmed a Comfort Gél párnájába az alvásklímát hűtő gélréteget helyezett el, a termék anyaga a test formáját tökéletesen felvevő viszkoelasztikus poliuretán. A Gomarco is kísérletezett, ez az Innogél párnában csúcsosodott ki. A tökéletes szellőzés érdekében 3D-s streccshuzattal ellátott megoldás anyaga a Visco Innogel, ami egy nagy sűrűségű, viszkoelasztikus hab és egy hőszabályzó gél ötvözete. Ez a kombináció felel azért, hogy a párna használója minden időben és évszakban a legideálisabb hőfokot és páratartalmat érezze, elősegítve az optimális alvási környezetet. 

Ha pedig az éjszakai pihenés során nagyon meleg a környezet, a probléma megszüntetésére alkalmas a kiváló légáteresztő, hűsítő Cooler matracvédő. Legfontosabb feladata a testhő elvezetése, csökkentése annak érdekében, hogy minél kipihentebben ébredjünk fel reggel. Hatása hivatalosan kimutatott: a bőrteszt egyéb textíliákkal összehasonlítva igazolja, hogy a Cooler matracvédő 1,3 Celsius-fokkal alacsonyabban tartja a bőr hőmérsékletét.

 

A blogbejegyzést készítette: ATP Szövegírás

 

A pihentető alvás alapfeltétele a testi és a lelki egészség megteremtésének, ezt minőségi termékek használatával valósíthatjuk meg. A Matrac Király székesfehérvári üzletében azért dolgoznak szakértő kollégáink, hogy minden igényre megtalálják a legjobb megoldást.
 

A Matrac Király célja egyértelmű: szeretnénk megteremteni a minőségi alváskörülményeket mindenki számára. Életünk egyharmadát ágyban töltjük, nincs még egy bútor, amellyel ennyit érintkezne a testünk. Nem lehet ezt az időt kényelmetlen, silány minőségű matracon eltölteni, pontosabban lehet, csak akkor jelez a testünk. Kialvatlanság, ingerültség, hátfájás, migrén – csak néhány tünet, amely a rosszul megválasztott fekvőfelülettel hozható összefüggésbe.

A pihentető alvás a garancia a testi és a lelki egészségünkre, ezt a szemléletet szeretnénk az egész országban meghonosítani. Mivel egyre tudatosabbak a magyarok, dinamikusan fejlődünk, az ország egyre több szegletében vagyunk jelen. Az egyik ilyen Székesfehérvár. 

 
Segítünk, hogy mindenki megtalálja az igazit

A Matrac Király Székesfehérvár forgalmas kereszteződésében, a Budai út és a Kadocsa út találkozásánál működteti 270 négyzetméteres, saját parkolós üzletét. A 97 ezer fős település beceneve a királyok városa, amelyhez minőségi szolgáltatásainkkal igyekszünk hűek lenni. 

Ahhoz, hogy vásárlóink megtalálják a megfelelő ágyat, matracot, alvás-kiegészítőt, minden segítséget megadunk szakértő tanácsadásunk során. Sokan csak akkor érzik, hogy megtalálták az „igazit” a matracvásárlás során, amikor ráfekhetnek az adott termékre, éppen ezért nagy típusválasztékkal, közel ötvenféle kipróbálható matraccal várjuk vásárlóinkat.

 

Mire kell figyelni a választásnál?

Minden igényt igyekszünk kielégíteni, ezért forgalmazunk a vezető világmárkák termékei mellett egyszerűbb modelleket is. Raktárról akár azonnal elérhetőek a termékeink, amelyek egyedi méretekben is megrendelhetők.

Ha a párjával használja majd a matracot, együtt próbálják ki a fekvőfelületet: ami az egyik embernek tökéletes, a másiknak lehet túl kemény, vagy éppen túl puha. Ilyen esetekben is találunk megoldást, az adott személyhez igazítjuk az ágy egyik felét. Érdemes megtekinteni több ágytípust: lehet, hogy a fix ágykeretre esküszik, de ha kipróbál egy állítható, motoros ágyat, megváltozhat a véleménye.

Javasoljuk, hogy ágykeretet és matracot csak együtt válasszon, így alakítható ki az összhang a két termék között. Érdemes átgondolni a hálószoba felépítését, hogy a megvásárolt darab biztosan elférjen, megfelelően illeszkedjen a dizájnba. Szűkebb helyeken az ágyneműtartós megoldások a nyerők, ezzel ugyanis rengeteg tárolási lehetőséget vesz az ember.

 
Megvalósítható a minőségi alvás

A Matrac Király székesfehérvári üzletében minden adott, hogy megálmodja és megvalósítsa a tökéletes hálószobát, egyúttal megteremtse a minőségi alvás körülményeit. A matracok mellett kárpitos és fa ágykeretek óriási színválasztékban elérhetők, az alváskiegészítők között anatómiai és hagyományos kialakítású párnákat, matracvédőket, lepedőket forgalmazunk. 

Ha a Matrac Királyt választja, szakszerű tanácsadással segítünk megtalálni egyéni igényei számára a legjobb termékeket. És hogy bebizonyítsunk, a minőségi alvás tényleg fontos az egészség szempontjából, üzletünkben egészségpénztári kártyával is fizethet.

 

A blogbejegyzést az ATP Szövegírás készítette. Itt találod őket!

 

 

Mitől zöld egy matrac?

 

A kérdésre adott válasz akár egy szóval is összefoglalható. Attól, hogy Gomarco. Ezt támasztja alá legalábbis a spanyol világmárka legújabb kollekciója, a Nature. A matracpiac meghatározó szereplője hallgatott az új idők szavára, komolyan vette a környezettudatosság jelszavát, és olyat alkotott, ami nemcsak zöld, hanem tartós, megbízható és minőségi is egyszerre.

 

 

 

 

 

A Nature kollekció a legújabb technológiát ötvözi a természetes anyagokkal. Erre remek példa a műanyag és a pamut találkozása. A matracok környezettudatosságát tehát az adja, hogy az óceánokból összegyűjtött PET palackok újrahasznosításából nyert műanyagot ötvözték természetes pamuttal.

 

 

 

 

Az összes varratot képező szál szintén PET palackból kivont anyagból készült. Ez a technika nemcsak azt eredményezi, hogy Ön végre zöld terméken pihenhet, hanem azt is, hogy egy lélegző, természetes és rendkívül kényelmes fekhelyen teheti ezt meg. Vegyük sorra, a kollekció mely darabjai találhatók meg a Matrac Király kínálatában.

 

 

Gomarco Natur Soft

Ez egy 28 centiméter magas, félkemény, környezettudatos táskarugós matrac. Alapját az úgynevezett Spring Sac Firm, kemény táskarugó rendszer képezi. A matracot speciális hideghab oldal megerősítés övezi. A komfortrétegében megtalálhatóak a saját fejlesztésű, úgynevezett Aquapur magas sűrűségű HR hideghab rétegek, illetve a lágy Supersoft anyag. Ez tökéletes tehermentesítést és komfortot biztosít. A természetes pamuttöltet pedig garantálja a tökéletes szellőzést.

 

 

 

 

Gomarco Natur UP

32 centiméter magas, hétzónás, félkemény, környezettudatos táskarugós matrac. Alapját az úgynevezett Comfort Sac 7z, félkemény táskarugó rendszer képezi. A matrac oldalát speciális hideghab oldal megerősítés övezi. Hasonlóan a Softhoz, szintén Aquapur hideghab rétegek, és Supersoft anyag található benne a tökéletes tehermentesítés érdekében, mindezt pedig a természetes pamut teszi remekül szellőzővé. 

 

 

 

 

Gomarco Natur Firm

A Gomarco környezettudatos matracainak szintén 28 centiméteres verziója. Ennek alapját az úgynevezett Spring Sac Soft, félkemény táskarugós rendszer képezi. Ennél a terméknél is speciális hideghab támaszt alá, Aquapur HR hideghab rétegek és Supersoft anyag találhatók benne. Nem hiányozhat a PET palackból készült varrat és a szellőző pamut sem. 

 

 

 

Környezettudatos, de kényelmes, megbízható és pihentető fekhelyre vágyik? Keresse a Matrac Király üzleteiben a Gomarco Nature kollekcióját!

 

 

 

 

Matrac? Yatas!

Nem kis meglepetéssel készült a Yatas csapata ebben a hónapban, az ágyszettek és matracok 30-40 százalékkal olcsóbban kaphatók a Matrac Királynál. De miért tart egy cég 30, akár 40 százalékos leárazást? Eláruljuk: szeretnénk a vevők kedvében járni, szeretnénk minél több embert megismertetni ezzel a termékcsaláddal, a Yatas megfelelő partnernek bizonyult ebben. A vásárláshoz pedig ajándékba jár egy matracvédő is, hogy minél tovább megőrizze minőségét a fekhely. A kényelmes matrac hozzájárul a jó alváshoz, ami megszűnteti, de legalábbis enyhítheti a stresszt. Ha ez nem lenne elég, akkor a vásárlás mellé még egy antistressz párnával is számolhatnak a vásárlók.

 

 

 

 

 

 

De nézzük, mi is a Yatas Bedding! A török céget még az 1970-es végén alapították, a kezdetekben csak hazájában értékesítette termékeit az alapító. Ma már azonban meghódították az egész világot: termékei népszerűek az Egyesült Államokban és Európában is. Magyarországon a legtöbb termékét a Matrac Király forgalmazza.

 

 

 

 

 

 

Mindenki megérdemli a kényelmes alvást!

 

Eleinte kétféle matracot zsákrugósat és bonnelrugósat gyártottak, kiváló minőségben. Annyira magas színvonalon dolgoztak, hogy a mennyiséggel valójában nem is igazán foglalkoztak, a minőségre helyezték a hangsúlyt. Talán mondanunk sem kell, de a minőségből azóta sem adtak alább, de ma már nagy tételben gyártják kiváló termékeiket. Az alapítás óta a Yatas megjelent és tarolt a lakástextil piacon, de bútorgyártásban is szép sikereket ért el. Fő profiljuk azonban a matrac és az ágy maradt. Aki tehát új matracot keres, annak a február meghozza a kihagyhatatlan lehetőséget, hogy minőségi fekhelyhez jusson. Hogy pontosan melyikhez, azt online meglehetősen nehéz kiválasztani. Ezért ajánljuk mindenkinek azt, hogy jöjjön be valamelyik üzletünkbe, kérjen szaktanácsot felkészült kollégáinktól, próbálja ki a neki szimpatikus matracokat vagy csak csodálja meg gyönyörű Yatas Cornereinket.

 

 

 

 

 



 

Töltse Ön is az alvással, pihenéssel töltött órákat olyan felületen, ami alkalmazkodik Önhöz, a maximális kényelemre törekszik, ráadásul meg is fizethető! A hagyományosnak mondható matracoktól az alig ismert fejlesztésű termékekig, a luxusmatracok is várják, hogy akciósan elvigyék őket.

 

 

Matrac, ezer négyzetméteren

Matracok, ágykeretek, alváskiegészítő termékek. Aki még nem hallott róla, annak van egy jó hírünk: Szeged egyik forgalmas pontjánál, az Algyői út 44. szám alatt megnyitotta kapuit Csongrád megye egyik legnagyobb matracáruháza, nem kevesebb, mint ezer négyzetméteren. Hogy kerültünk a Tisza partjára? Látva a budapesti és a régiós sikereinket, úgy gondoltuk, hogy az ország távolabbi pontjaiban is gondolkodhatunk. Így aztán feltérképeztük a környékbeli matrackínálatot, és úgy gondoltuk, hogy belevágunk! 

 

 

 

Az eddig tapasztalataink azt mutatják, jól döntöttünk, megérte, erről árulkodnak a vásárlóink pozitív visszajelzései is. A Matrac Király hosszú ideje az uralkodó forgalmazó Budapesten és környékén, de nem is olyan régen elkezdtük a vidéki terjeszkedést, Székesfehérvárt már meg is hódítottuk. A sikereken felbuzdulva határoztunk úgy, hogy bevesszük Szegedet is. 

 

Matrac: az egyszerűtől a luxusig

Miért tettük jól a vásárlók szempontjából? Szakszerű kiszolgálás, szaktanácsadás, óriási árukészlet. Termékeinket azonnal biztosítjuk vevőinknek, akár raktárról is. Az egyszerűtől a luxuskategóriás termékekig, vásárlóink minden jellegű matracot megtalálnak nálunk, nem is beszélve a kiegészítőkről. Mire gondolunk? Párnák, paplanok, matracvédők, lepedők textil és fa ágykeretek. Nálunk az egyes márkákon belül is van lehetőség különböző típusokat választani, ezért tudunk szinte valamennyi igényre azonnali megoldást találni. 

 

 

 

Nálunk tehát nemcsak egyféle márkából választhatnak az érdeklődők, hanem számos lehetőségből. Ezt pedig kényelmesen tehetik meg, mert ezer négyzetméteren mindenre jut hely. Miben vagyunk különlegesek? A boltunk nem a rossz értelemben vett „szaküzlet”, ahol egyetlen márkát talál a vásárló. Kínálatunk hihetetlenül széles. Nem is túlzsúfolt multi vagyunk, ahol nincs hely a kipróbálásra, ahol nem találni egyetlen hozzáértő eladót sem, sőt olyat is nehezen, aki egyáltalán az osztályon dolgozik. Mi értünk hozzá, és szánunk rád időt!

 

 

 

Szeptember óta tehát Szegeden is várjuk a Matrac Király üzletében a kényelmes, pihentető, azaz királyi alvásra vágyókat az Algyői úton.

üzleteink

Térkép 

 

Mi is az a Valentin-nap?

 

Valentin-nap a szerelem ünnepe, amiről 1990 óta emlékezünk meg Magyarországon. Ilyenkor az emberek különféle romantikus ajándékokkal, kedves üzenetekkel lepik meg azokat, akik nagyon közel állnak a szívükhöz. Angliában már a 15. század vége óta ünneplik, a párok sokszor verseket, egyéb költeményeket küldenek szerelmüknek. Érdekesség, hogy ebből a szokásból ered a virágcsokor adásának a kultusza is. 1667-ben egy költő, Samuel Pepys egy verssel kedveskedett feleségének, Elizabethnek, aki viszonzásként egy virágcsokrot adott. 

Tehát egy nő indította útjára ezt a gesztust, amit aztán az angol nemesség szépen átvett, végül pedig úgy alakult, hogy leginkább a férfiak viszik a virágot a nőknek. Az természetesen nagyon fontos, hogy ne csak a Valentin-nap legyen kiemelkedő a szerelmesek számára, hanem minden együtt töltött perc. Rohanó világunkban azonban az emberek szinte egész nap talpon vannak, csak nap végén pihennek meg, és sokszor a párjukkal is ekkor találkoznak először. Mi lenne alkalmasabb hely erre, mint egy kényelmes ágy egy remek matraccal.

 

 

 

 

Így ünnepli a Valentin-napot a Matrac Király

 

A Matrac Király sem feledkezhet meg a szerelmesekről, ezért óriási akciót hirdet valamennyi termékére. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy jól teljen az estéjük, ezért olyan termékeket adunk olcsóbban, ami hozzájárul a kényelmes vagy éppen izgalmas éjszakákhoz. Ezek pedig a minőségi matracok! Valamennyi termékünkre 15 százalék kedvezményt adunk február 14-től február 16-ig. Ez alól kivétel a Yatas, mert a török márka hét eleje óta szintén akciós, nem kevesebb, mint 30-40 százalékkal kerülnek kevesebbe a termékeik. Azért teljesen ők sem maradnak ki a Valentin-napból, hiszen a dupla matracok árából a már érvényben lévő akciók után még további 14 százalékot elengednek. Számoltad? Így akár az 50 százalékot is meghaladhatja a kedvezmény! A kihagyhatatlan lehetőség február 13-án kezdődik és 16-ig tart.  

 

 

 

 

 

Azt, hogy valaki szerelmes, természetesen nem kell bizonyítani az üzleteinkben. Annak is jár az akciós matrac, aki egyedülálló, de az sem maradhat ki, aki sosem volt még szerelmes. Nem teszünk kivételt, olcsóbban adjuk annak, aki csak magát szereti, sőt annak is, aki egyszerre több mindenkibe szerelmes. Keresse fel egyik üzletünket, kérjen szakmai segítséget, válassza ki a legkényelmesebb akciós matracot!

 

Ha fekete péntek akkor Matrac Király!

A Matrac Király idén is csatlakozik a Black Friday akcióhoz: 2019 november 29., péntektől december 1., vasárnapig minden matracra 20 százalékos kedvezményt biztosítunk. Ráadásul ezt a már akciós matracokra is értjük. Az óriási kedvezmény az ország valamennyi Matrac Király üzletében érvényes.

 

 

 

 

De mi is az Black Friday, és mi miért csatlakoztunk hozzá? A fekete péntek az Egyesült Államokból ered, a hálaadást követő első pénteket nevezték el így. Azért ez a nap nyerte el ezt a címet, mert az USA-ban hagyományosan ezzel kezdődik meg régóta a karácsonyi bevásárlás szezonja. Mivel a hálaadás november negyedik csütörtökére esik, ezért logikusan a másnap jelenti a fekete péntek kezdetét. A Black Friday már 1966-ban létező fogalom volt, mégis csak 2009-ben terjedt el végérvényesen. Az elnevezés egyébként Philadelphiában született meg, az ottani rendőrök a hatalmas forgalom okozta gigadugókra használták. 2009 óta pedig a kiskereskedelemben terjedt el, ekkortól kezdték alkalmazni az üzletek a hihetetlen kedvezményeket. Hazánkban először hat évvel ezelőtt, 2013. november 29-én tartották meg a Black Fridayt, de akkor még nem túl sok cég csatlakozott hozzá. Azóta egyre többen gondolják úgy, hogy érdemes megtartani az akciós napokat.

 

Inkább próbálja ki a matracokat!

Érdekesség, hogy Magyarországon 80-90 százalékban inkább online vásárolnak az emberek, felvállalva azt is, hogy a termékek minden bizonnyal később érkeznek majd meg. Így nem kell bemenniük az üzletbe, pedig ezzel fontos lehetőségtől esnek el, ami a Matrac Királynál is kiemelten fontos. Ez nem más, mint a termékek kipróbálása. 

 

 

 

 

Szakértő csapatunk a Black Friday ideje alatt is várja az üzletekbe betérő vásárlókat,hogy minden részletre kiterjedő tájékoztatás adjanak a választáshoz. A fekete péntek alatt Yatas és a Nanni termékekre külön kiemelt gyártói akciók vonatkoznak, erről üzleteinkben bővebben is tájékozódhatnak.  Az akció csak az új megrendelésekre vonatkozik! 

 

 

 

 

Közeledik a karácsony, de Ön még nem tudja, mivel lepje meg szeretteit? Rohanó világunkban az egyik legjobb dolog, amit adhatunk, az a pihenés. A kényelem olyan luxus, amire folyamatosan mozgásban lévő hétköznapokon kevesen áldoznak. Egy kényelmes matracnál nincs jobb recept, ha az év végén ki szeretnénk pihenni magunkat. Mindegy, hogy mi motiválja a matracvásárlást, most 20 százalékkal több érvünk van arra, hogy ezt miért valamelyik Matrac Király üzletben tegye!

 

 

 

 

Így hódította meg a világot a Chamambra

 

A svájci mérnökcsalád, a Chamambra neve a 18. században lett ismert az országban. Eleinte leginkább technikai berendezéseket gyártottak abból a célból, hogy minél hatékonyabban tudják feldolgozni a lent. Saját szövőgépjeiknek köszönhetően hihetetlen eredményeket értek el ezen a területen. Az ipari forradalomnak köszönhetően egyre gyorsabban fejlődött a textilipar, a család helyzete is sokat javult, hamarosan ágyakat kezdtek gyártani. A 19. századra az egész világban exportálták jobbnál jobb minőségű fekhelyüket. A Matracokra azonban „mindössze” mintegy 30 éve kezdték specializálni magukat. Négy példán keresztül mutatjuk be öt generáció matractapasztalatát.

 

 

 

 

 

 

 

 

Opulence táskarugós matrac

A Chamambra Opulence matracot azoknak ajánljuk, akik a kemény fekvőfelületet kedvelik. 32 centiméter magas, nem kevesebb, mint hét zónával rendelkezik, ebbe pedig 18 centiméteres, német gyártású táskarugókat helyeztek. A Chamambara gyártói figyelemmel voltak a különböző testrészekre, így a nyaknak, a csípőnek és a lábnak is stabil helyzetet biztosítottak. A matrac mindkét oldala tökéletesen használható, ezért kimagaslóan hosszú élettartamú.

 

 

 

 

 

 

 

Lorena táskarugós matrac

Maximális kényelem 33 centiméter magasságban – ez a Lorena. A hét zónás táskarugórendszer tökéletes fekvést eredményez ennél a kialakításnál. Három habréteg nyújt kiemelkedő luxusérzést ráfekvéskor: a belső, legvastagabb, igen sűrű, tartós hideghab, a középső pedig tökéletesen formakövető memóriahab. A legfelső réteg ismét hideghab, ami extrán rugalmas. 

 

 

 

 

 


 

  

Sissy táskarugós matrac

A Sissy 32 centiméter magasan nyújt kiemelkedő kényelmet, a nagysűrűségű hideghab igazi luxusérzetet biztosít a használója számára. A legfelsőbb rétege ráadásul egy különleges géltex anyag, ami a benyomódás után hihetetlenül gyorsan nyeri vissza az alakját. Keménysége ráadásul független a hőmérséklettől, ezért kényelmes marad és remekül támasztja alá a testet. A Sissy extrája még, hogy Ökotex 100-as minősítést kapott. 

 

 

 

 

 

  

 

Jade táskarugós matrac

 

Újabb, 32 centiméter magas, kényelmes megoldás hét zónával, ez a Jade táskarugós matrac. A Chamambra olyan alvásrendszert alkotott a Jade segítségével, amely ízléses és mindenféle életmódhoz alkalmazkodik. A svájci cég a Jadén keresztül is azt bizonyítja, hogy ragaszkodik a profi kivitelezéshez, ezt pedig a legjobb csapatmunkával valósítják meg.

 

 

 

 

Ha Győr, akkor Matrac Király!

 

2020 Január 17-én, pénteken a Matrac Király Győr városában is megnyitja üzletét, a Puskás Tivadar utca 10. szám alatt. 350 négyzetméteren várjuk vásárlóinkat óriási választékkal. Matracok, alváskiegészítők és ágykeretek - nálunk mindent megtalál, ami a kényelmes alváshoz szükséges. 

 

 

 

 

Budapest után Törökbálinton, Kistarcsán, Székesfehérváron, legutóbb pedig Szegeden nyitott üzletet a Matrac Király. Vidéki sikereinken felbuzdulva úgy gondoltuk, itt nem szabad megállni. Hiszen minden bizonnyal az ország más városaiban is van igény a minőségi termékekre, a tartalmas pihenésre, a nyugodt fekhelyre. Némi utánajárás után Győr városára esett a választásunk, mert úgy éreztük, itt is valódi igény mutatkozik a minőségre. Nem szeretnénk nagy szavakat használni, de küldetésünknek érezzük, hogy javítsuk az ország alváskultúráját, melynek következő lépése a Rába-part meghódítása.

 

 

 

 

Országos akció egyetlen város miatt? Természetesen!

 

Hogy bizonyítsuk előző mondatunkat, jelezzük, hogy nem csak az ilyenkor megszokott akciókkal készülünk. Mire gondolunk? Ha új üzlet nyílik, legyen szó cipőről, női ruháról, kávégépről, az esetek nagy többségében akciókkal várják a vevőket. Fontos, hogy a vásárlók betérjenek, megismerjék a boltot, meséljenek róla másoknak, és persze az is, hogy ne üres kézzel távozzanak. A kedvezmények azonban minden esetben az adott boltban érvényesek. A Matrac Király viszont – ahogy sok más mindent is – egészen másként szervezi akcióit. Nálunk egy új üzlet megnyitását az egész országban ünnepeljük! Ezért aztán minden egyes boltunkban akcióval várjuk vásárlóinkat január 17., péntektől január 19-ig, tehát az egész hétvégén. Kistarcsától Szegedig, Budapesttől Székesfehérvárig betérhet hozzánk bárki, garantált a kedvezmény és a magas minőség, meg persze a kényelmes parkoló, ahol könnyű pakolni.

 

 

 

 

 

 Matracra van szüksége? Valamilyen alváskiegészítőt keres? Ágykeretet vásárolna? Ne habozzon! Szakembereink az ország valamennyi üzletében várják vásárlóinkat hasznos tanácsokkal, valódi javaslatokkal és minőségi termékekkel. Mindezt ráadásul igen kedvező áron, immár Győr városában is. 

Ha január, akkor Köln!

 

A matracforgalmazók számára minden évben a január közepe jelenti a legizgalmasabb időszakot. A kölni IMM-en mutatják be ugyanis a világ minden tájáról érkező bútorgyártók az adott évre szóló újdonságaikat. A kiállítás már 1949 óta létezik, gyakorlatilag minden megtalálható itt, ami egy otthon berendezéséhez szükséges. Minden stílus és minden szín képviselteti magát. 

Így a német várost ilyenkor ezekben a napokban ellepik a szakmabeliek, mindenki hasznos tudással és információkkal gazdagodik. A Matrac Király csapata évek óta köti össze a kellemeset a hasznossal, és látogat el ilyenkor Kölnbe, idén sem volt ezt másképp.

 

 

 

 

 Tapasztalataink az IMM-ről

Számunkra természetesen a legfontosabbak a matracgyártók termékei voltak. Örömmel láttuk, hogy rengeteg újdonsággal jelentkeztek az idei évben is. Számos, velünk kapcsolatban álló gyártó és beszállító is aktív résztvevője volt a kiállításnak. Találkoztunk többek között a magyar Rottex cég által forgalmazott, a vásárlóink körében rendkívül népszerű Chamambra brand új kollekcióival.  Kiváló választás, ha nem akarunk kompromisszumot kötni az elegancia rovására. Meggyőződtünk róla, hogy Chamambra hivatása továbbra is az, hogy ügyfeleinek olyan alvásrendszert alkosson, amely a legjobban illik az ízlésükhöz, életmódjukhoz. Olyan értéket ad, amellyel bárki azonosulhat. A Chamambra sokadszorra bizonyította, hogy elköteleződött a hosszú életű érték létrehozása mellett. 

 

Yatas és Gomarco: modern és natúr

A Yatas Bedding standjánál pedig az idei év legmodernebb ágytrendjeivel és matrac újdonságaival találkoztunk. A spanyol Gomarco cég standjánál megismerkedhettünk a legújabb fejlesztésű termékekkel, például a Natur-kollekcióval. Különlegessége, hogy környezettudatos technológiák felhasználásával újrahasznosított, óceáni PET palackokból és műanyaghulladékból készül a termékek szövete.  A kollekció egyes darabjai már a Matrac Király üzleteiben kipróbálhatók és megvásárolhatók.

 

 

 

 

 

 

 

Újdonság Gomarco Natur Soft matrac

 

28 cm magas, félkemény, környezettudatos táskarugós matrac a Spanyol Gomarco cégtől. A matrac alapját az úgynevezett Spring Sac Soft, félkemény táskarugó rendszer képezi 250 db/m2. A matrac oldalát speciális hideghab oldal megerősítés övezi. A matrac komfortrétegében megtalálhatóak a saját fejlesztésű úgynevezett Aquapur magas sűrűségű HR hideghab rétegek, illetve egy lágy Supersoft anyag, mely tökéletes tehermentesítést és komfortot biztosít. A természetes pamut töltet biztosítja a tökéletes szellőzést.

A matrac környezettudatosságát az adja, hogy az óceánokból összegyűjtött PET palackok újrahasznosításábol eredő műanyagot ötvözték természetes pamuttal. Az összes varratot képező szál, szintén PET palackból kivont anyagból készült. 

 

 

 

Mi várható jövőre Kölnben? Azt nem tudjuk, de a Matrac Király csapata biztosan ott lesz!

 

 

Önnek is matracra van szüksége, esetleg alváskiegészítőt keres? Csak egy ágykeretet venne? Szakembereink az ország valamennyi üzletében várják a vásárlókat hasznos tanácsokkal,  minőségi termékekkel. Mindezt ráadásul kedvező áron, egyre több vidéki üzletben. Részletek a honlapunkon. 

 

 

Ezért válasszunk fa ágykeretet

Ahhoz, hogy életünk nyugodtan és kiegyensúlyozottan teljen, elengedhetetlen a pihentető és megfelelő mennyiségű alvás. Ezt az igen fontos műveletet leginkább hálószobánkban végezzük, megfelelő körülmények között. Ez az a helyiség, ahol feltöltődünk, regenerálódunk. A Matrac Király ennek koronázott szakértője, így aztán nemcsak azt tudja, hogy milyen matracot válassz az alváshoz, hanem azt is, hova kerüljön ez az igen fontos tárgy. 

A megfelelő matrac kiválasztása még nem elég, majdnem ilyen fontos az ágykeret is. Ha jó kombinációt találsz, akkor hosszú időre tudhatod magad és a családod igazi királyi kényelemben. Ebben pedig szakembereink valamennyi üzletünkben a segítségedre sietnek. A minőségi fából készült keretek páratlan minőséget és egyedi megjelenést biztosítanak egy egész életen át. Praktikusak, időtállók és elképesztően megbízhatóak. 

 

 

A bükk és a fenyő

Két típust ajánlunk a vásárlók figyelmébe: a fenyőt és a bükköt. A bükk talán a legismertebb, legnépszerűbb, ezáltal pedig a leginkább elterjedt fa a bútorgyártáson belül. Ezt annak köszönheti, hogy mentes a csomóktól, 100 százalékban homogén a felülete, így pedig gyorsan és könnyedén lehet pácolni. Mivel keményfáról van szó, ellenálló a felületi sérülésekkel szemben, megtartja az alakját, tehát meglehetősen hosszú élettartam jellemzi. 

 

 

 

A fenyő a bükk után a második legnépszerűbb fafajta a bútorgyártók számára. Ezen belül is a borovi fenyő számít a leggyakoribb alapanyagnak. Szinte ugyanolyan kedvező tulajdonságokkal bír, mint az erdei fenyő, de valamivel keményebb és jobban kivédi a mechanikai hatásokat. Szívósabban reagál az őt ért hatásokra, ezáltal szintén hosszú élettartamú. Az árfekvése pedig igen kedvező. 

 

 

 

 

A stílus maga az ágy

Miért érdemes fa ágykeretet választani a megbízhatóságon kívül? Sokak számára ez nem is kérdés. A fából készült keret ugyanis egyedi hangulatot kölcsönöz az otthon egyik legfontosabb helyiségének, a hálószobának. Stílusos és elegáns, nem hivalkodó, de feltűnő. Előnyös tulajdonsága továbbá, hogy a fa minden típusú bútorhoz passzol, az összképet nem tudja rontani, csak javítani. Nem is beszélve páratlan illatáról, ami miatt otthonunknak egyedi hangulatot varázsol.

 

 

 

 

 

Ha fa ágykeretre van szüksége, forduljon bizalommal a Matrac Királyhoz, szakértő kollégáink szívesen segítenek a megfelelő típus kiválasztásában. 

 

 

 

 

 

Ha matrac, akkor Yatas!
Magyarországon a Matrackirály kínálatában található meg a legtöbb Yatas termék. Az 1976- ban alapított cég eleinte csak az anyaországban, Törökországban volt ismert és népszerű. Kezdetben zsákrugós és bonnelrugós matracokkal foglalkoztak, de már ekkor is magas minőségben. Az elmúlt 40 évben pedig betört a lakástextil- és a bútorpiacra is, illetve csúcsra járatta a matracok minőségét. Egy ilyen termék azért fontos, mert ahhoz, hogy jól aludjunk, elengedhetetlen a minőségi fekhely. A szerencsésebbek naponta nyolc órát itt töltenek és még alszanak is, nekik nem mindegy ezt hogyan teszik. A Yatas pedig ebben segít: matracai alkalmazkodnak a testünk körvonalaihoz, ezért a lehető legtermészetesebb pózban aludhatunk segítségével. Milyet válasszunk? Ez természetesen csak élesben dőlhet el. Éppen ezért kérjük arra vásárlóinkat, hogy jöjjenek be valamelyik üzletünkbe és próbálják ki matracainkat, döntsék el, melyiken a legkényelmesebb feküdni. Kollégáink pedig minden kérdésre szakértő választ adnak majd. Többek között azt is meg tudják mondani, hogy egy adott alvópózhoz milyen matrac passzol.

 

 

 

 

 

Mire figyelj, ha matracot veszel?
Matracvásárlás során ne feledkezz meg arról, hogy ennek a fekhelynek több évszakban is szolgálnia kell majd téged. Kérdezz rá eladóinknál ezekre a tulajdonságokra is, de az ágybetét kialakítása is kulcsfontosságú. A Yatas ezekben a legjobbat nyújtja, mindezt óriási választékban. Ma már világszerte ismert márka, szállítanak az Egyesület Államokba és Európa legtöbb országába is. A Yatas úgy lett a kemény és félkemény matracok szakértője, hogy közben a termékei elképesztően széles skálán mozognak. Mivel hatalmas kapacitással és Európa egyik legmodernebb gyártási technológiájával működnek, mennyiségi korláttal nem rendelkezik a cég. Mivel csak minőségi, gyakran nyugat-európai alapanyagokkal dolgozik, a Yatas garancia a kényelemre és a pihentető alvásra. A Yatas Magyarországon is egyre ismertebb és népszerűbb, így nem véletlen, hogy immár a Matrackirály palettáján is megtalálhatóak termékei. A legismertebb szállodaláncok (Hilton, Ramada, Kempinski) mind állandó vevői a török cégnek. Üzleteinkben éppen bárki megtalálhatja a neki megfelelő matracot, méghozzá úgy, hogy megfizethető áron juthat hozzá, de az árkategóriákból is igen széles a választék. A hagyományos matracoktól az addig nem ismert fejlesztésekig, a luxuskategóriás termékekig üzleteinkben mindent egy helyen talál.

 

 

Mi is az a hideghab?

 

A hideghab egy igen rugalmas anyag, amely felveszi a test formáját, figyelembe veszi annak körvonalait és nem deformálódik. Ez azért fontos, mert gondoskodik az alátámasztásról, biztos lehetsz benne, hogy a gerinced tehermentesül, ahogy a csigolyáid is. A hátfájósoknak ezért kifejezetten ajánlott ez a fajta fekhely, de a nyakukra panaszkodóknak is nagy segítség lehet. Ezeken felül biztosítja a megfelelő véráramlást a végtagok között. Testfelépítéstől függetlenül kiválóan oszlatja el a súlyt. Nem zavar a szomszéd

 

 

Hab matrac

 

 

A hideghab matracok is pontrugalmasak, ezért követik olyan jól a test formáját, mégsem rugóznak. Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha egy kétszemélyes hideghab matracot vásárolsz, akkor a melletted fekvő mozgása egy pillanatra sem zavar majd. Még akkor sem, ha nagy lendülettel érkezik. Ezért az alvásodat nem befolyásolja majd a szomszédod forgolódása. (A horkoláson a hideghab matrac sajnos nem tud segíteni…)

Valószínűleg senki sem szeret izzadtan aludni, arra ébredni, hogy gyakorlatilag beleragad az ágyba. A hideghab matrac nemcsak megdöbbentően kényelmes, tartós, de még a szellőzése is kiváló, nem beszélve a folyadékelvezetéséről. Ez például kisgyermekek esetében igen fontos lehet, de a melegebb nyári hónapokban az erőteljesebb verejtékezés miatt is jól jön.

 

A hideghab matrac véletlenül sem szivacs

Sokan keverik össze a szivaccsal, de csak annyiban hasonlítanak, hogy mindkettő habanyag. Nagyban különbözik azonban a sűrűségük és egészen más technológiával is készülnek. A matracban található zónákat computer által irányított gépekkel alakítják ki, barázdákat ékelnek az anyagba. A hideghab matrac gyártását szigorúan ellenőrzik, így folyamatosan szabályozás alatt tudják tartani, hogy milyen sűrű legyen a hab és az milyen keménységet biztosítson a fekhelynek. A legtöbb hideghab környezetbarát technológiával készül, odafigyelnek arra, hogy a folyamatnak ne legyen káros hatása.

 

Akár személyautóval is

A hideghab igen sokáig őrzi meg formáját és rugalmasságát is lassan veszíti el. Egy átlagos matrac átlagos használat esetén általában 8-10 évig szolgálja mindenféle gond nélkül tulajdonosát. Kezelése igen egyszerű, nincs benne rugó, így jóval könnyebb a lakás egyik pontjából a másikba helyezni vagy átfordítani, nem is beszélve a szállításról. Gyakran kerül vákuum-csomagolásba, amit aztán feltekerve igen egyszerű szállítani, akár egy kisebb személyautóban is könnyen elfér.

 
 
Háton alvás

egészséges, de hangos Nemcsak az alvás mennyisége és a matrac minősége számít, hanem az a póz is, amilyenben álomra hajtjuk a fejünket és ahogy az éjszakát töltjük. A legtöbb, témával foglalkozó szakember egyetért abban, hogy a háton alvás egészségügyi szempontból a legkedvezőbb, hiszen megkíméli a nyakadat, a gerincedet és a hátadat is, de az arcodat sem nyomja meg a párna. Sem a gerinc, sem a nyak nem görbül meg túlzottan, a matrac pedig a teljes testedet alátámasztja. A póz ellen annyi szól, hogy nagyobb valószínűséggel alakul ki alvási apnoé és az arra hajlamosaknál a horkolásra is nagyobb esély mutatkozik.

 

Matracblog

 
Oldalfekvés inkább kerüld!

Az oldalfekvés azoknak kedvező, akiknek gyakran ég a gyomruk, esetleg refluxbetegséggel küzdenek. Akik hasonló tünetekkel küzdenek és a bal oldalukon fekszenek, általában arról számolnak be, hogy pozitív hatása volt rájuk ennek a póznak. Ez az elhelyezkedés azonban nyomja a tüdőt és könnyedén elfeküdheted a karodat is. Ez pedig zsibbadáshoz vezethet, ami, ha sokáig fennáll, akár izom- vagy idegsérüléssel is járhat. Megfeszülhetnek a nyakizmok és a váll, ezért hátfájással is ébredhetsz. Akik hajlamosak a horkolásra, azoknak mégis inkább ezt a pózt ajánljuk, ahogy a terhes nőknek is ez lehet a legkényelmesebb.

 

 

Matracblog

 
 
Felejtsd el a magzatpózt!

Az úgynevezett magzatpóz igen egészségtelennek számít, mert árthat a gerincnek, komoly ízületi problémákat is okozhat, nem beszélve arról, hogy rosszat tesz a légzésnek is.

 

A hason fekvés

sem tartozik az egészséges pózok közé, mivel komoly nyomás tevődik miatta a gerincre és az izmokra. Gyakorlatilag kiegyenesíti a gerincet és a nyakat, kiveszi belőle a szükséges görbületet. Aki hosszan fekszik hason, az gyakran ébredhet arra, hogy elzsibbadnak a végtagjai. Egyedüli pozitívum az lehet benne, hogy ebben a pózban a legkisebb az esélye az alvási apnoé kialakulásának, illetve így még az arra hajlamosak sem horkolnak annyit. Mindezek ellenére elég sokan szoknak rá már gyerekkorukban a hason alvásra, és ezután is csak ebben a pózban jön álom a szemükre. Ha te is közéjük tartozol, akkor próbálj a csípőd alá tenni egy kényelmes kispárnát, ez javíthatja a csípőd tartását, és nem kelsz majd rendszeresen éktelen derékfájással.

Matrac