Ünnepeld a Valentin-napot a Matrac Király akcióival!
Mi is az a Valentin-nap?
Valentin-nap a szerelem ünnepe, amiről 1990 óta emlékezünk meg Magyarországon. Ilyenkor az emberek különféle romantikus ajándékokkal, kedves üzenetekkel lepik meg azokat, akik nagyon közel állnak a szívükhöz. Angliában már a 15. század vége óta ünneplik, a párok sokszor verseket, egyéb költeményeket küldenek szerelmüknek. Érdekesség, hogy ebből a szokásból ered a virágcsokor adásának a kultusza is. 1667-ben egy költő, Samuel Pepys egy verssel kedveskedett feleségének, Elizabethnek, aki viszonzásként egy virágcsokrot adott.
Tehát egy nő indította útjára ezt a gesztust, amit aztán az angol nemesség szépen átvett, végül pedig úgy alakult, hogy leginkább a férfiak viszik a virágot a nőknek. Az természetesen nagyon fontos, hogy ne csak a Valentin-nap legyen kiemelkedő a szerelmesek számára, hanem minden együtt töltött perc. Rohanó világunkban azonban az emberek szinte egész nap talpon vannak, csak nap végén pihennek meg, és sokszor a párjukkal is ekkor találkoznak először. Mi lenne alkalmasabb hely erre, mint egy kényelmes ágy egy remek matraccal.
Így ünnepli a Valentin-napot a Matrac Király
A Matrac Király sem feledkezhet meg a szerelmesekről, ezért óriási akciót hirdet valamennyi termékére. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy jól teljen az estéjük, ezért olyan termékeket adunk olcsóbban, ami hozzájárul a kényelmes vagy éppen izgalmas éjszakákhoz. Ezek pedig a minőségi matracok! Valamennyi termékünkre 15 százalék kedvezményt adunk február 14-től február 16-ig. Ez alól kivétel a Yatas, mert a török márka hét eleje óta szintén akciós, nem kevesebb, mint 30-40 százalékkal kerülnek kevesebbe a termékeik. Azért teljesen ők sem maradnak ki a Valentin-napból, hiszen a dupla matracok árából a már érvényben lévő akciók után még további 14 százalékot elengednek. Számoltad? Így akár az 50 százalékot is meghaladhatja a kedvezmény! A kihagyhatatlan lehetőség február 13-án kezdődik és 16-ig tart.
Azt, hogy valaki szerelmes, természetesen nem kell bizonyítani az üzleteinkben. Annak is jár az akciós matrac, aki egyedülálló, de az sem maradhat ki, aki sosem volt még szerelmes. Nem teszünk kivételt, olcsóbban adjuk annak, aki csak magát szereti, sőt annak is, aki egyszerre több mindenkibe szerelmes. Keresse fel egyik üzletünket, kérjen szakmai segítséget, válassza ki a legkényelmesebb akciós matracot!